Skip to content


Eurocenter gokart

Az idei első futamon nem voltam ott, de ma eljutottam.
Amikor odaértem, mindenki kint volt a parkolóban és le volt függönyözve a bejárat. Azt mondták még nem ért véget a felnőtt 18-as karikás film forgatása. Azt hittem viccelnek, de aztán lassan a “művészbejárón” keresztül kijöttek a művésznők. Ment erősen a poénkodás, hogy fehér foltokon meg ne csússz, meg biztos jól felgumizták a pályát. :) Aki ismerős egészen véletlenül nemsoká belebotlana egy gokart pályához hasonlatos helyszínen játszódó filmbe, az láthatja, hova járunk. Lehet nem azt fogja nézni, hogy az a hátsó mennyire trükkös kanyar.
A kezdeti várakozás után toltuk a gépeknek erősen. A forgatás miatt nem mentek egész nap a gépek, szóval be kellett őket melegíteni rendesen. Az első menet elég xarul is sikerült.
A második menetben kifogtam a 11es gépet, na annak lehetett tolni rendesen. :) ( Kevés az a 8 perc :( ).
A harmadik körben a 9eset kaptam, na annak aztán hiába nyomtam, a közelébe se jutottam az előző időimnek.
Azé íííízirájder és qvajó este vót öcsém. :)
Ismét köszönet Steve-nek a szervezésért. Simán megérte az 5400 pénzt ez az este.
Mike decemberben fényképezett, amikor megnyertem galád módon az évadzáró futamot. Most megígérte, hogy feltolja a képeket a netre. Szóval hamarosan képek is lesznek!

VN:F [1.9.15_1155]
Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
VN:F [1.9.15_1155]
Rating: 0 (from 0 votes)

Posted in Uncategorized.

Tagged with , .


2 Responses

Stay in touch with the conversation, subscribe to the RSS feed for comments on this post.

  1. Jónás Gergő says

    azért egy kis vazelint nyomhattak volna az élesebb kanyarok bejárati ívéhez… :)

    VA:F [1.9.15_1155]
    Rating: 0.0/5 (0 votes cast)
    VA:F [1.9.15_1155]
    Rating: 0 (from 0 votes)
  2. yloz says

    Nincs kizárva, hogy megtették, mert néhol az átlagosnál sokkal jobban csúszott a pálya. :)

    VA:F [1.9.15_1155]
    Rating: 0.0/5 (0 votes cast)
    VA:F [1.9.15_1155]
    Rating: 0 (from 0 votes)



Some HTML is OK

or, reply to this post via trackback.